Ezen a blogon és más írásokban is sokszor szó volt már arról, milyen módszerek és mechanizmusok mentén működnek a szekértáborok, ráadásul egy olyan politikai környezetben, mint amilyet Magyarország tudhat a magáénak, nem kell sokáig ecsetelni azokat a végletekig káros berögzültségeket, amelyeknek lenyomatát a mindennapokban is érzékelhetjük.

Amikor májusban írtam egy esszét Mit tett az életünkkel a koronavírus? címmel, elsősorban arra próbáltam reflektálni, hogy a vírus társadalmi szempontból nem új konfliktusokat teremtett, hanem meglévőeket erősített fel.

Az azóta eltelt négy-öt hónap megmutatta, hogy a leírtak továbbra is pontosak, ott van azonban egy félmondat, amit a történelmi hűség kedvéért persze nem kezdek átszerkeszteni, de mostani fejjel eléggé szúrja a szememet.

A koronavírusnak nincsen ideológiája, de a XXI. század embere mégis szellemi síkra tereli, majd választ két szélsőség közül.

Közhelyes és naiv lett volna azt gondolni, hogy Magyarországon egy szimpla világjárvány képes egyszer az életben objektív és szakmai alapokra helyezni a munkát vagy az arról szóló diskurzust, de egy kósza gondolatként azért felötlött bennem, hogy a covid azért mégsem csak a zsidókat, csak a nácikat, csak a szocdemeket, vagy csak a liberálisokat üti, ugyanúgy szenvedhet tőle a volt kommunista TSZ-elnök meg a nemzeti tőkésosztály valamelyik prominens tagja is, szóval elképzelhetőnek tartottam egyfajta minimumot, vagy egy kis konszenzusnak a létrejöttét. 

Túl optimista voltam.

A maszk volt az a bizonyos meggyulladt gyújtózsinór a dinamiton. Az emberek úgy mocskolódnak a maszk által generált, kvázi ideológiai kérdéssé alakult két, szélsőséges álláspont egyikének védelmezése közben, mintha Orbán polgárháborús színjátékának, vagy legalábbis az egyik súlytalan látszatbotrányának a díszfigurái lennének. Ahogy azt talán már megszokták.

Az általuk képviselt logika eddig ritkán merészkedett ki az akolmeleg magyar belpolitika elefántcsonttornyából, de úgy tűnik, terjeszkedésnek indult: a nem politikai téma politikai térbe lett emelve, a maszk pro és kontra álláspontján levők mind stílusban, mind mentalitásban úgy ócsárolják és karaktergyilkolják egymást, mintha egy választás két versengő jelöltjei lennének.

A sok évtizedes törzsi gondolkodásmód kilépett a mocsarából és még nagyobb teret kér.

Ennek a logikának a nyitja, hogy a nem politikai témát úgy emeli politikai térbe, hogy a párbeszéd, a vita és a közös pontok megtalálása szigorúan nincs benne a játékszabályban. Pont ettől válik egyrészt feleslegessé, másrészt rendkívül károssá ez a gyakorlat. A résztvevőknek nincs veszítenivalójuk, hiszen a saját táboruk foggal-körömmel küzdeni fog értük, valamint arról sincs szó, hogy bárminemű retorikai készséget kéne megcsillogtatni valakinek a meggyőzése érdekében: itt nem vitázó felek, hanem acsarkodó közbeszédrombolók vannak.

De vissza a maszkhoz. Napjaink elképzelt háborús helyzetében a maszkpártiak és a maszkellenesek töltik be a csatateret. A koronavírusnak fél év kellett, hogy kitermelje a maga ideológiáját, aminek mentén kettészakadhat az ország. Ez nyilván nem előzményektől mentes, mondjuk úgy, a járványnak egy kiváló terepe volt ahhoz, hogy összeugrassza a társadalmat.

Ráadásul minden adat azt mutatja, hogy megérkezett a második hullám, ez pedig valószínűsíthetően komoly szankciókat és szabályozásokat von maga után: a maszkellenesek tábora egyre inkább nőni fog. Hogy ez miért van? Karóczkai Balázs kiválóan leírja az Azonnalin: az úgynevezett prevenciós paradoxon miatt, aminek lényege, hogy a védekezés az első hullámban annyira sikeres volt, hogy az emberek egyre távolabb érezték magukat a vírustól, elkezdtek kételkedni. Most pedig, amikor a covid második felvonása többszörös erővel éri el az embereket márciussal, áprilissal ellentétben, és így közönyössé váltak. A vírussal szembeni közönyösséggel pedig szembekerülnek azokkal, akik komolyan veszik mindezt. Ennek a leképződése az, ami az interneten és hamarosan a való életben is történik.

Orbán Viktor sokadik alkalommal csak egy kávét kér. A megosztott tömegek felett 2/3-dal politizálni számára alighanem a mennyországot jelenti. Az, hogy a polgárháborús hangulatot szítani sem kell már, hanem magától jön, munkájának beérését jelenti.

Minden a terv szerint.

Fazekas Adrián

Képek: 24.hu, Ezalényeg, CNN