Bár Győr egy nagyon speciális helyzetben volt Borkai botránya után, ami talán az elmúlt évtized legnagyobb port kavart politikai ügye volt Magyarországon, de a „bezzegváros” új polgármesterének, Dézsi Csaba Andrásnak a sikere, vagy inkább az ellenzék jelöltjének, Pollreisz Balázsnak a kudarca pár fontos, de keveset hangoztatott állításra azért felhívja a figyelmet az összefogás kapcsán.

A legfontosabb, hogy az ellenzék egy szolid, de határozott leckét kapott, hiszen amíg ők azt gondolták, a pártok közötti összefogás és megállapodás a munka oroszlánrészének az elvégzését jelenti, kiderült, hogy az csupán a nulladik lépés: el lehet hinni, hogy baromi nehéz feladni az évtizedek óta az önkormányzatban ülő és a közigazgatásban dolgozó embereknek, hogy nem övék a terep, de mégsem lehet feltett lábbal csettinteni egyet közvetlenül azután, hogy találtak egy konszenzusos, ismert, mosolygós jelöltet. Miért? Mert még ez sem elég.

Tegyük a mérleg egyik részére Márki-Zay Péter, Pikó András és Baranyi Krisztina valamelyikét, a másik részére pedig Pollreisz Balázst és ezzel azt hiszem, mindent el is mondtam. Nem lehet megtenni azt, hogy az úgynevezett tapasztalat és a régóta tartó káderség felülírja olyan emberek megjelenését az ellenzéki politikában, akik nemcsak gondolnak valamit a világról, de ezeket a gondolatokat és a számukra fontos ügyeket a szélesebb közvélemény részére el is tudják juttatni.

Az összefogás tehát nem ér véget a jelölt megtalálásánál, ami felveti az előválasztás lehetőségét is. Mivel láthatóvá vált, hogy nem a győri ellenzék a legerősebb kés a fiókban, az se okoz túlságosan nagy meglepetést senkinek, hogy a valóban szűkös időkeretben nem éltek az előválasztás intézményével, tekintve, hogy november közepéig tárgyalni sem tudtak igazán a témáról, december elején pedig már szavazni kellett volna.

Az előválasztásról tehát a győri eredmény kapcsán nem lehet spekulálni, de elég valószínű, hogy egy nyilvános vitákon, programismertetőkön részt vevő, az eredményt bármilyen esetben elfogadó pártok jelöltjei közelebbi és szorosabb viszonyba kerültek volna a választókhoz, mint a hirtelen kiválasztott Pollreisz Balázs, aki az önkormányzat tagja és a helyi MSZP elnöke, de nem egy túl népszerű politikus azon túl, hogy a kampánya sem szólt igazán semmiről.

Egy jó kampányt csak jó programra lehet építeni: a program különösen azért fontos, hogy az egymással partnerként működő, különböző világnézetű pártok megmutassák, képesek egy koherens egésszé gyúrni a legkülönfélébb nézetrendszereket és amíg a Fidesz csak annyit mond program gyanánt, hogy „Folytatjuk!”, addig az ellenzék ügyeket tesz le az asztalra és nem a levegőbe beszél. A kampány pedig azért fontos, mert ha mindezen ügyek és gondolatok nem jutnak el az emberekhez az interneten keresztül vagy személyesen, az egyenértékű azzal, mintha az íróasztal fiókjaiban porosodna. Győrben se egy jó kampányt, se egy jó programot nem sikerült csinálni.

Kár lenne azt gondolni a politika világában, hogy Győrtől messze, a hátteret alig ismerve pontosan meg lehet mondani az ellenzéki vereség okait vagy X és Y emberek nyakába lehetne azt varrni. Feltűnő volt például a pártok távolmaradása, jöttek ugyan politikusok kampányolni, ahogy az ilyenkor lenni szokott és facebookon is aktivizálták magukat, de össze nem lehet hasonlítani egy tavaly februári Hódmezővásárhely-kampánnyal. Az ellenzék tudhatná magáról, nincs abban a helyzetben, hogy félvállról vegyen választásokat, még olyanokat se, ahol egyértelmű esélyes a Fidesz, csak azért, hogy a vereséget jobban tudják kommunikálni.

A Fidesz alighanem könnyebben fog megbecsült orvosokat, sportolókat, tudósokat elővenni, ha civilekről van szó, mint az ellenzék, így legkésőbb jövőre már pontos tervekkel és hiteles jelöltekkel kell rendelkezni a körzetekben, ha a 2022-es választás tényleg valós alternatíva akar lenni a Fidesz leváltására.

Pártkatonákkal, káderekkel, zavarosban halászó „öreg rókákkal”, vagyis az eddigiekkel nem fog menni.

Képek: 24.hu, Magyar Hang, Borsod24

Fazekas Adrián