Amikor egy ország polgárainak többsége, de legalább egy jelentős része képes észrevenni azt, hogy pártoktól, emblémáktól, oldalaktól és politikusoktól függetlenül tarthatatlan és zavarba ejtően gyalázatos az, ami az utcán történik, ami a tévében látható, ami az újságban elolvasható, akkor az nem egy különösebben nehéz, de egy igazán nagy dolog. A Niedermüller Péter ellen irányuló tüntetés megmutatta, Magyarország erre bizonyosan nem áll még készen.

Ne érezze senki túlzásnak, ha a magyar belpolitikát egy közepesen jól megrendezett trashrealityhez hasonlítják, hiszen jelen állapotában pont egy ilyen funkciót tölt be annyi különbséggel, hogy amíg egy ilyen reality legnagyobb tétje az, hogy Ágica/Szandika/Zsófika a következő nap is a villában maradhat-e, addig a másik oldalon egy ország sorsáról van szó.

Kezdjük ott, hogy Niedermüller Péter kiváló táptalajt adott a Fidesznek, hogy a szokásosnál is könnyebben, egy számukra viszonylag keserves időszakban tudják újra átvenni az irányítást és kedvük szerint tematizálják a közvéleményt. A DK-s politikus úgy védekezett, ő ideológiákról beszélt, amikor a fehér, heteroszexuális és keresztény embereket „rémisztő képződményeknek” nevezte, de kár is igazán elemezni, amit mondott: elég nyilvánvaló, hogy ebből a kijelentésből sehogy sem lehet jól kijönni.

A történet humorfaktorát emeli, hogy a DK úgy tesz, mintha a pártjuk vezetőségét többségében nem hétpróbás, „mindent látott” politikusok tennék ki és miközben sokadik alkalommal lökik sikeresen nagyobb fokozatra a Fidesz motorjait, nem értik, hogy a kétértelműségre a politikai ellenfél mindig, minden esetben ugrani fog. Pláne egy olyan ügy során, ahol igazán ugrani se kell, Niedermüller, Erzsébetváros polgármestere maga kínálta fel tálcán a lehetőséget.

Aztán a Fidesz tüntetést szervezett többek között Hollik István és Bayer Zsolt részvételével és tökéletes látleletet adott az egész esemény arról, milyen alávaló, vállalhatatlan szintig képesek a felhergelt szekértáborok eljutni.

A képmutatás magasiskolája, hogy a Fidesz „Állítsuk meg a gyűlöletet!” és „Mondj nemet a gyűlöletre!” molinók mögött szólal fel és beszél arról, nem tűri, hogy bármilyen csoport ellen kirekesztő kijelentések hangozzanak el.

Ugyan az ügy alighanem pár nap alatt lecseng és az összes ilyen és ehhez hasonló gumicsont sorsára jut, de a tüntetés annyiból hasznos volt, hogy megmutatta, a politika milyen gondosan tett róla, hogy a polgárháborús hangulatba lökött emberek kizárólag a saját sebeik nyalogatásával foglalkozzanak, más sebe pedig akkor se fájjon, ha ránk szakad a háztető.

Niedermüller Péter értelemszerűen megsértette a fehér, heteroszexuális keresztény embereket, még akkor is, ha ez nem állt szándékában. Ezek után mi történt? A fehér, heteroszexuális keresztény emberek botrányos körülmények között toltak egy délutáni-esti duzzogást hangosan viaskodva az ellentüntetőkkel, melegebb éghajlatra küldve a baloldalt, miközben magukkal próbálták elhitetni, legitim az, hogy a gyűlöletkeltés mestere, Goebbels egyik jól sikerült utóda, Bayer Zsolt bárkit is a gyűlölet ellen védelmezzen a beszédében. Egy fehér, heteroszexuális keresztény ember legalább volt annyira őszinte, hogy elmondja a 444 videójában, ő valószínűleg nem lenne itt, ha a megsértett népcsoport történetesen cigány származású lenne.

Ha nem fehér, heteroszexuális keresztény ember az áldozat, a fehér, heteroszexuális keresztény ember otthon marad. Ami viszont még szomorúbb, hogy ezek a jelzők és tulajdonságok az esetek nagy részében bármelyik másikkal behelyettesíthetőek: a lényeg az, hogy senkit nem érdekel a másik.

Az egész eset pikantériája inkább abban van, hogy amíg egykoron Csengey Dénesek, Solt Otíliák és Rajk Lászlók vettek részt a belpolitika alakításában, addig mára oda jutottunk, hogy a fehér, heteroszexuális keresztények érzik magukat veszélyhelyzetben, Bayer Zsolt a gyűlöletkeltés ellen szólal fel és a munkáját végző újságírót inzultálnak csak azért, mert kellemetlen dolgokat ír a „mieinkről”.

Ide jutottunk.

Fazekas Adrián

Képek: Infostart, 24.hu