Több okból sem tűnik időszerűnek a magyar politikai centrummal foglalkozni: egyrészt a Sétáló Budapest kampánya értelemszerűen az önkormányzati választások után véget ért, másrészt Puzsér Róbert, a centrumot megtestesítő karakter közölte, hogy visszatér a kulturális közegbe a politikaiból, harmadrészt pedig érdemes sokadjára is felidézni, hogy a májusi EP-választáson a szavazók 60%-a döntött úgy, hogy a Fidesz-KDNP és a DK valamelyike mellett teszi le a voksát.

Ilyen előzmények után jogos kimondani, hogy az elképzelt centrum ideája Magyarországon Makó és Jeruzsálem esetét juttathatja az ember eszébe, ugyanakkor a Balra át oldalán megjelent cikk Weiler Vilmostól mégis kiváló vitaindító, márpedig ha valós politikai-társadalmi cél, hogy a politikusok ne a szekértáborokba tömörült, botrányt és szappanoperát váró tömegek alapján alakítsák politikájukat, ez esetben akkor is fontos "témában tartani" a centrumot, ha az napjainkban nem foglalkoztat számottevő réteget.

Bár a szerző kritikát fogalmaz meg a szerinte semmit nem képviselő centrummal kapcsolatban, de mégis üdítő látni egy baloldali értelmiségitől, hogy a politikai közösségének tagjaival ellentétben nem vádolja Puzsért fogyatékossággal, nem degradálja a szorongásos betegsége miatt, nem rója fel az ordítozását, ergo nem személyeskedni akar, hanem értelmezi is, amit mond. Ezen értelmezés végén pedig ugyanannyi joga van elküldeni a francba, mint egyetérteni vele, a gond inkább az, hogy neves és diplomás emberek tucatja zárja le úgy a centrumról folyó diskurzust, hogy "Puzsér egy őrült, nem kell vele foglalkozni".

A magyar centrum olyan, amilyen: "kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a miénk". A szerző megemlíti, hogy a szekértáborok közös elutasításán kívül semmi közös nincs ebben az ideológiailag, világnézetileg teljesen eltérő csoportosulásban. Ha ez így van, az valóban gond, de kezdjük ott, egyáltalán milyen éleslátásra vall, hogy vannak még emberek, akik a gátlástalanul undorító magyarországi belpolitika láttán még cselekedni akarnak és elutasítják a két oldal képviselte polgárháború-mentalitást és "mi kutyánk kölyke"-elvet. Lehet kritizálni a centrumot és beszélni arról, mennyire volt jó ötlet, hogy mindössze egyetlen témára építettek arcot és narratívát a centrumpolitizálásnak, de ugyanakkor dicséret illeti a középen álló civileket, akik megtették és észrevették azt, amire a társadalom túlnyomó többsége nem volt képes. Ha az arány fordított lenne, garantált, hogy egy vitáktól hangos, de jobb országban élnénk.

A Sétáló Budapest sok esetben precedenst teremtett, de messze nem volt hibátlan, az establishment elutasítása mindenesetre egy jó kiindulópont. Egy kiváló zöld és baloldali programmal álltak elő, értékes kampánybeszélgetésekkel, transzparens költségvetéssel. Amíg országgyűlési képviselők hónapos késéssel adják le hibásan a vagyonnyilatkozataikat, addig Puzsérék forintra pontosan elszámoltak mindennel. 100 000 Ft feletti támogatást nem fogadtak el.

Ez csak néhány példa a precedensekre. Ez a hozzáállás, ennek a mentalitásnak a mainstream-be kerülése már teremthet identitást és olyan gondolatvilágot, amivel a balos, a jobbos és a liberális is egyet tud érteni. 

A szerző szerint "egyre inkább az az ember érzése, hogy itt valójában a két politikai szekta elutasításán kívül nincs semmi". Weiler csalódott a Puzsér általi centrum termelte értelmiségben, de kár azt gondolni, hogy a középen állás egyedüli és megkérdőjelezhetetlen iránya a puzséri irány. Ők letettek egy kiváló alapot, megmutatták rengeteg embernek, hogy így is lehet, példát adtak, illetve a lehetőséget, hogy az elkövetkezendő években feltűnjenek olyan alulról szerveződő mozgalmak és körök, amik a generációs különbségekből is kifolyólag képesek leszámolni elődeik korrumpált világával. Nem kell visszafordíthatatlanul Puzsérral azonosítani a centrumot.

A hiba, amit a szerző az én értelmezésemben elkövet, az az elhamarkodott ítélkezés. Úgy gondolom, Puzsér zöld víziójában együtt dolgozó, különböző világnézetű emberek választ adtak rá, tudnak-e együtt dolgozni, ha van egy közös ügy, amiben egyetértenek. Pontosan erről van szó: közös ügyeket és célokat kell találni.

A centrum irányának egy év alatt alapot adtak, miközben egy jókorát bemutattak a mainstream politikának, kár lenne ezt temetni.

Képek: Mérce, Azonnali, Magyar Hang

Fazekas Adrián