Ne hagyjuk, hogy a fejünk felett döntsenek

A DK innovációja: semmit nem gondolni

Az elmúlt napokban megtörtént, hogy a XXI. század politikai kommunikációs csatározásai az állítólagosan az egyik legfontosabb EU-s tisztség személyi kérdéseit, nevezetesen Ursula von der Leyen jelölését is háttérbe tolták: feltűnésével határokon átívelő munka vette kezdetét, hogy a posztokért vívott harcot az ókori gladiátorjátékokhoz hasonló izgalmakkal néző szekértáborokat megnyugtassák, kielégítsék. Kicsiny hazánkban fordulhat elő az is, hogy a Fidesz szavazóit azután, hogy Orbán közölte, alkalmasnak tartja von der Leyent a szerep betöltésére, hiszen keresztény és hétgyerekes, ezzel nyilván automatikusan kompetens a feladatra, egyáltalán nem érdekli, hogy igennel szavazott a melegházasság bevezetésére, kritizálta a magyar kormányt a 2015-ös migránsválság kezelése idején, sőt, még egy szír menekültet is befogadott a házába.

A paradigmákat tehát itthon és külföldön is egyaránt felállították, hogy von der Leyen megkérdőjelezhető miniszteri pályafutása és hirtelen felbukkanása a nemzetközi politikában elfogadható legyen minden oldal számára, még a szocdemek is hajlandóak lennének bizonyos feltételek mellett megszavazni. De persze senkit nem érdekel Manfred Weber megbuktatása, a V4-ek állítólagos szerepe benne, Angela Merkel furcsa remegései és megannyi más dolog, ami a szűk egy-két hétben történt Európában, hiszen még egy szó sem esett arról, hogy Gyurcsány Ferenc és a DK vajon mit gondol erről az egész történetről.

A válasz pedig elég egyszerű: semmit.

dk.png

Történt, hogy a párt online konzultációt indított arról a szimpatizánsai között, hogy megszavazzák-e az Európai Bizottság élére von der Leyent. Bár a szerteágazó ideológiai háttérrel rendelkező nemzetállamok kormányai is elég komoly dilemmába estek, hogyan "sikerkommunikálják" a hölgy jelöltségét úgy, hogy az sok esetben minden, csak nem siker, biztos voltam benne, hogy Gyurcsány képes lesz valami innovatív megoldást előhúzni a tarsolyából, és láss csodát, ez sikerült is.

Ursula von der Leyen jelölése, illetve annak támogatása vagy ellenzése az Európai Bizottság élére, komoly fejtörést okoz sokaknak. Nekünk is.  Ezért sincs még döntés nálunk a DK-ban sem, hogy miként szavazzunk jövő kedden. Folynak a megbeszélések és a viták a DK elnökségében. Ezért miközben mi folytatjuk magunk közt a vitát, online szavazást is indítunk.

(Istenem, végre egy demokratikus alapokon nyugvó párt, nincs egyetértés, vitatkozik az elnökség, megbeszélések vannak és mindazonáltal még a saját szavazóikat is bevonják a döntéshozatalba. Sokat tanulhatna tőlük ez a felcsúti FideSS-vezér...)

A zárójelbe tett DK-s hardcore nagymamaszekció kollektív gondolatai után hadd fejtsem ki egy kicsit bővebben, miért is tartom ordas nagy pofátlanságnak, hogy a DK ehhez vetemedik.

Nagyon úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc és társasága nem érti, miről is szól a politika. Kétségtelenül ő volt az, aki miniszterelnökként azt mondta, hogy nem kizárólag kiszolgálni, de formálni is akarja ezt a társadalmat. Ha a személytől és a közegtől elvonatkoztatunk, ez egy olyan mondat, ami helytálló minden miniszterelnök szájából és amire Orbán Viktor 2010 óta még csak kísérletet sem tett, a jó értelemben vett formálásra legalább is semmiképp. De akkor hogy lehet az, hogy Gyurcsány, immár a DK elnökeként, a pártpolitizálás alapjait köpi szembe sok minden mással egyetemben?

dk2.jpg

Az Olaszországban koalícióban kormányzó 5 Csillag Mozgalom volt az, amelyik az irányvonalát az internetes követőbázisa véleménye és válaszai alapján határozta meg. Bár a DK esetében itt nincs erről szó, miért is kéne a vak gyurcsányizmust a neten meghatározni, de a kérdésfelvetés mechanizmusa mentén felmerül, hogy a párt politikusai egy számonkérést akartak inkább megúszni. 

Egy pártnak programot kell hirdetnie, gondolatokat kell eljuttatnia és reformokat kell terveznie. Rá kell világítania, hogy miért jó vagy miért rossz ebben az országban élni. Konstruktív vitákat kell kezdeményeznie. Ha ezek megvannak, semmi akadálya annak, hogy az a párt bejusson a parlamentbe és jelentős támogatottságot szerezzen, hiszen az előbb említett programok és gondolatok által megszólítva érezte magát a társadalom valamennyi része. Ez szöges ellentéte annak, amit a DK és az összes populista párt csinál, akik felteszik a kezüket és önnön politikusi szerepükből kibújva a saját szavazóbázisukra tolják a felelősséget.

A DK miért nem tervez online konzultációt a többi jelöltről, Karácsony Gergely támogatásáról, a Janiczak Dávid mögüli kihátrálásról vagy magáról Orbánról, biztosak benne, hogy kellőképpen szolgálják ki a szavazóikat? Azoknak, akik arra sem képesek, hogy egy ügyről önálló véleményt fogalmazzanak meg, sőt, mindezt rátolják a saját táborukra, akikre később a demokrácia csodájaként lehet mutogatni, enyhén megkérdőjeleződik bárminemű kompetenciájuk, sőt, különbséget sem találok a pártjukat a követőik aktuális véleménye alapján meghatározó populista alakulatoktól.

A kérdés csak az, miért is kéri számon bárki Orbán Viktor rendszerét, ha az egyik legnagyobb magyar ellenzéki párt demokráciához való hozzáállása kimerül abban, hogyha eggyel több szavazójuk támogatja a jelöltet, akkor beállnak mögé, ha eggyel több ellenzi, akkor elutasítják. Ha a politikacsinálásból csak a politikát és a politikusokat vesszük ki, átadva a pallost, pénz és paripát a bölcs társadalomnak, abból jó dolog bizonyosan nem fog kisülni.

Kép: Infostart

DIÁKHANG - mi ez?

 A Diákhang célja, hogy párbeszédet és új politikai mentalitást kezdeményezzen annak érdekében, hogy folyamatos háborúskodás helyett konstruktív ötletek irányítsák a közvéleményt, düh helyett megfontolás jellemezze a társadalom döntéseit és nem utolsó sorban a fiatalok gondolkodó, magukért kiállni képes generációt képezzenek. Nem lesz könnyű. Let the fun begin!

E-mail: diakhangblog(kukac)gmail(pont)com

 

A bejegyzés trackback címe:

https://diakhang.blog.hu/api/trackback/id/tr8614936524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Minden ballib bérretteg 2019.07.15. 16:36:30

Az is méretes barom, aki Gyurcsánytól bármi haladót, innovatívat, és megoldást vár bármire. :DDD

Gazz 2019.07.15. 17:06:02

Látom megvannak az első jelentkezők a fidesz önkormányzati kampányára.
Fiúk, nagyon kilóg a lóláb, az előbb a debreceni jobbikos cikk, most meg ez.
Szerintetek ez tényleg működik? :-DDD
Mindegy, a pénzt megkapjátok.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2019.07.15. 17:10:30

cikkben: "ehhez vetemedik"
magyarul: erre vetemedik

Lívia Fenyves 2019.07.15. 17:29:20

Nincs neve annak maki ezt a baromságot írta? Elég ha megkapja a 6o ezret a fidesztől? és miért adnak helyet ilyesminek az oldalukon! Demokratikus vagy anti demokratikus megszavaztatni a szimpatizánsokat egyes kérdésekről? ki dönti el miről szavaztassanak? Mindenről, semmiről, mint a fidesz?

DFK 2019.07.15. 17:49:52

Annyira gáz a fideSS-ezés a posztban.

MEDVE1978 2019.07.15. 18:07:23

Nem csodálkozom, mert a Von der Leyen probléma sokkal bonyolultabb, mint hogy azt egyszerű táborlogikával vagy politikai lózungokkal meg lehetne oldani. Mit is lehetett látni?
Volt egy jelölt: Manfred Weber. Ő egy gyönyörű szomorújátékot adott elő arról, hogy a FIDESZ lehet-e néppárti tag. Mivel Orbán Junckert - az egyébként tökéletesen alkalmatlan, a kelet-európai néplelket nullára nem értő - baszogatta, illetve botrányt botrányra halmozott, ezért a nyugati néppártiaknak már nagyon szúrta a szemét Viktor. Meg is próbálták a FIDESZ-el együtt kipenderíteni. Csak hát Weber taktikázott, se kinn se bennt játszott Viktorral. Amire ugye Viktor berágott + a saját emberei jó része is berágott, hogy nekik ilyen karrierista és egyébként "semmilyen" balfasz nem kell. A szomorújáték része volt, hogy elment Weber Lengyelországba és az ottani kampánykörúton kijelentette, hogy ő majd EU Bizottság elnökként megállítja az orosz-német Nordstream2 megállapodást. Csak hát ez kurva értelmetlen volt, mert 1) a PIS nem EPP tag, az egyéb polgári jobboldal ott meg nem olyan nagy. 2) a németek túlnyomó többsége támogatja ezt a megállapodást, ahogy a német nagytőke is. A többi kelet-európai és déli ország, meg aki rühelli a Nordstream 2-t se gondolta úgy, hogy emiatt Weberre szavaz. Ezért ugye Webert megbuktatták kurva gyorsan. Itt jöttek az Európai Szociáldemokrata Párt opportunistái, akik elhitték, hogy akkor majd az ő kölykük, Frank Timmermans lesz az EB elnök. Erre viszont garantált volt, hogy az emberi / menekült jogok miatt pont Timmermans által baszogatott kelet- és dél-európai államok fognak a fenébe beinteni. Amit meg is tettek. Ennek csak örülhetünk magyarként, Timmermans is egy Juncker szerű utópista idióta, a megválasztása állandó EU-Magyarország konfrontációt hozott volna és az integráció meggyengülését.
Node itt megállt a tudomány. Azt, hogy Vestagert, a liberális jelöltet vagy a tetovált német lányt, Ska Kellert a néppártiak nagy része és a szélsőjobb nem fogadja el, az világos volt.

Erre varázsolta elő a kalapból Macron Ursula von der Leyent. Gyakorlatilag egy mini-Merkel a nő, rengeteg ambícióval és kb. ugyanannyi proaktivitással (0).

Orbán osztott, szorzott és arra jutott, hogy jobb neki egy tapasztalatlan és várhatóan visszafogottabb német nő, mintha visszakapna egy liberálist, zöldet, netán szocdemet. Barniernek régen nem volt esélye, az Orbán által vágyott nagy szélsőjobb változás pedig elmaradt. Ugyanezt a folyamatot folytatta le a PIS is Lengyelországban. Aztán próbálták a reálpolitikai döntést győzelemként eladni.

A szocdemek hozzáállása ehhez szomorúbb: ők elhitték, hogy lehet a nyilvánvalóan elutasított Timmermansból EB elnök és megsértődtek, amikor kinyírták a jelöltjüket.
A sértődöttség olyan mély, hogy ebből nem is tudtak kijönni, a német szocdemek például óvodásként fetrengenek a homokozóban, hogy na ők majd úgyse szavaznak von der Leyenre, mert a gonoszok is rájuk szavaznak és egyébként is a gonoszok megbuktatták Timmermanst, aki a jó szent. Holott a józan megítélés mást mond, ez a nő jóval középutasabb, ha úgy tetszik baloldalibb, mint Weber volt. Tehát elvben ez egy nettó nyereség lenne a szocdemeknek, de ők inkább hisztiznek. Újhelyi István már megmondta, hogy nem fog von der Leyenre szavazni, mert a gonosz Orbán rá fog.

A DK most nem tudja mit csináljon: egyrészt látják, hogy a hölgy nem rossz választás, másrészt viszont érzik, hogy az Orbánördög lemez nagyon jól hangzik.
Ez a lépés nekem egyébként per pillanat tetszik, bár tény, hogy hárító jellegű és biztonsági játék.

szepipiktor 2019.07.15. 18:08:10

@Lívia Fenyves:
Ezek az írások nem a fideszhez köthetők.
Amikor az index elkezdte a tarhálást, megtalálta a gazdit.
Már az EU választási kampány alatt is kiderült - de a címlapos írások többsége is ezt igazolja vissza -, a háttér a momentum!
(Ahogy az atv meg a dk-ra váltott az mszp és az lmp helyett)
Ezek az írások tehát csak a bal és szélsőbal hatalmi harca, amiben az index a szélsőbalt támogatja.

Megoldó 2019.07.15. 18:34:11

Remélem mindenki pályázhat, de csak egy nyertes lesz...
Bazki 60 rongyért eladni a lelket...

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2019.07.15. 18:52:26

"Kicsiny hazánkban fordulhat elő az is, hogy a Fidesz szavazóit ... egyáltalán nem érdekli, hogy [von der Leyen] igennel szavazott a melegházasság bevezetésére, kritizálta a magyar kormányt a 2015-ös migránsválság kezelése idején, sőt, még egy szír menekültet is befogadott a házába."

Ez jó, nem? Ezek szerint a Fidesz szavazói nem előítéletek és nem régebbi viták elmékei alapján állnak ki egy politikus mellett, hanem az aktuális felkészültségét és alkalmasságát mérlegelve. Sőt, a Fdesz szavazóit ezek szerint nem fordítja maga ellen automatikusan egy politikus azzal sem, hogy megszavazza a melegházasságot. Öngólszaga van a hangzatos kijelentésnek.

"Sokat tanulhatna tőlük ez a felcsúti FideSS-vezér..."

Ezzel nem kellett volna égetned magadat. Szóval te is csak az agymentes fröcsögők közé tartozol, amikor éppen nem az Indexnek írsz posztot.

humorpalanta 2019.07.15. 19:05:12

Mekkora az óradíjad? Szerintem kicsit túlzásba estél. Sokan ennél kevesebb szófosással is letudják.

Diákhang 2019.07.15. 19:13:29

@Androsz: Kérlek mindösszesen egy bekezdéssel többet olvass el a cikkből a fideSS-ezéssel kapcsolatban, amit btw minden körülmények között undorítónak tartok.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.15. 19:36:45

A lényeg: Gyurcsányné sikeresen ijeszti el a kisembereket Brüsszeltől. Ehhez kívánunk neki sok sikert.

bekerült 2019.07.15. 19:46:48

Egy biztos, hogy a diákhang igen csak gyűlöli a DK-t !
Meg úgy általában a baloldalt !

A többi ebből következik !
Ez egy elfogult, koncepciós írás és nem áll távol attól, hogy felvegye a 60 ezret !

"Bár a DK esetében itt nincs erről szó, miért is kéne a vak gyurcsányizmust a neten meghatározni, de a kérdésfelvetés mechanizmusa mentén felmerül, hogy a párt politikusai egy számonkérést akartak inkább megúszni. "
Ez egy gyöngyszem idézet, ami meghatározza az egész írást, a populizmus vádjával együtt !

Kedves "diákhang" !
Elmentek a sunyiba !

kéki béla 2019.07.15. 19:51:28

Öcsi, nem szóltak a megbízóid, hogy 60000-ért elvárják azt is, hogy ne fideSS-ezz?

morph on deer 2019.07.15. 19:57:44

@Frady Endre:
Ehhez folyamodott, nincs mit tenni :)

morph on deer 2019.07.15. 20:13:08

@MAXVAL bircaman közíró:
“Gyurcsányné sikeresen ijeszti el a kisembereket Brüsszeltől.”

Nemááá! Akkor most a viktor nem mer Brüsszelbe menni? Szűzmáriám!
És most mi lesz?
Még ilyet..!

Indriq 2019.07.15. 20:25:05

@MEDVE1978: nájsz, hogy leírod, hogy von der Leyen tapasztalatlan... előtte is hazudtál, de itt rátettél egy lapáttal. Inkább két egyszerűbb stratégiából válassz. Vagy a csubakka védelemmel védd a nemzetvezetőd. Vagy snitt pali híres logikájával: "az is az olimpiára szavazott aki nem az olimpiára szavazozt". A gondolkodást hagyd meg az embereknek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.07.15. 20:53:32

@MAXVAL bircaman közíró: "Gyurcsányné sikeresen ijeszti el a kisembereket Brüsszeltől. " - Húúú... Mari néni fosni fog Brüsszeltől, mert ott várja az ördögi Gyurcsányné. Egyre gyengébb a dumád birca.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2019.07.15. 21:12:48

@Diákhang: Sajnálom, nekem ennek ismeretében sem jön le a mondandó. Van ilyen.

zommmmmbi 2019.07.15. 21:26:29

Mi az, hogy befogadott egy szír menekültet? Gyurcsánnyal kapcsolatban is sokan ezt a kifejezést használják. Meghívta őket vendégségbe egy éjszakára. Ez befogadás? Az lenne a befogadás, ha azóta is náluk lakna, gondját viselné.
Micsoda képmutatás! Gondolom nem egy random menekült lakott a hölgynél, hanem előzőleg jól bevizsgált, akitől nem kellett tartania.

ksanya 2019.07.15. 21:29:28

a helyzetet roviden osszefoglalnam: a magyar valasztok es a tobbi kelet eu valaszto nagyivbe leszarja ki vezeti ezt az eu-nak nevezett cirkuszi foskocsit...az egesz eu vezetes a drogrol, bulirol, kurvakrol, stb szol...nulla erdemi munka..ezert az eu nem is lesz versenykepesebb az usanal vagy kinaval szemben...es a nyugat meg azert all mert a sok kelet europai dolgozik a gyaraikban mert ha bevandorlok kene megtermeljek a penzt akkor mar reg nyakig szarba lennenek...ne de elfogy lassan a kelet eu-s munkaero is..
a dk-s f..k meg siman leszarjak a valasztokat, egy a lenyeg hogy szerepeljenek kicsit...kulonben is a kocsognek jol mennek a cegei, eleg jo nyereseget hozott ossze, akkor meg nem ertem mi f..t panaszkodik azorban kormanyra...a felesege is meguszta igy a feleloseggrevonast hogy eu-s kepviselo lett...megy aparasztvakitas ezerrel...es meg joparan benyelik...szoval ferit csak az erdekli hogy ellenpolus legyen mert igy tud kepben maradni amugy meg fingja nincs egy orszag vezeteserol..ezt mar lattuk...jol elmenedzselik magukat az apro leszarmazottak...es meg viktornak is jol jonnek mint aktualis hasznos hulyek...szimplan leszarjak a Mo-t, nekik ahol a penz ott a hazam metelt elvet valljak...na kb ennyi meg lehetne folytatni

Nati Walter 2019.07.15. 22:13:14

Fidess?Inkább mint ezek a DK-GB-s szoci bohocok...! :-)
Néhány dolgot kellne felogni:
Az emberek nagy része alig várta hogy a russzkik elhuzzanak,ugyanez igaz a szocikra is
Persze egy ideig bejött nekik a Kádár nosztalgia,de egyrészt abbol is ki lehet ábrándulni,másrészt az őskomcsi nyugdijasok se élnek örökké ugyebár...
Egyrészt mindig is volt egy polgári réteg,max sutyiban jártak anno templomba....
Másrészt akiknek anno az 50es években tünt el hozzátartozojuk,soha a büdös életben nem fognak balra szavazni,se a gyerekei se az unokáik...
Viszont megfigyelhetö mennyi ateista van a libsi oldalon,a kis munkásőr ivadékok második nemzedéke.....Momentum

patakware 2019.07.15. 22:22:10

@zommmmmbi: Egy szír srác volt, akit a lánya a lovardában ismert meg, ahová lovagolni járt! És jól befogadták. Na.

egyjózsi 2019.07.15. 22:31:36

Hüha! Kissé bonyolultra sikeredett ez a sima "gyurcsányozás"... Megértem, nem olyan könnyű ma már fogást találni rajta, hiszen minden korábbi, s jövőbeni lehetséges lépését tollhegyre tűztétek, mint elitéledőt. Mennyit fizetnek érte? Tudod, csak a kíváncsiság motivál...

VT Man 2019.07.15. 23:16:57

@kéki béla:
"Öcsi, nem szóltak a megbízóid, hogy 60000-ért elvárják azt is, hogy ne fideSS-ezz? "

Haha, ennél szebb nincs is, amikor a baloldaliak fikázzák a baloldaliakat, egymást "Fideszesnek" gondolva :-)

Diákhang 2019.07.15. 23:17:25

@Androsz:
"A zárójelbe tett DK-s hardcore nagymamaszekció kollektív gondolatai után..."

így folytatódik, márpedig az említett DK-s nagymamaszekciótól azt nem lehet elvitatni, hogy ne fideSS-ezne és tenne meg mindent a közbeszéd romlásáért.

Világít a torony 2019.07.16. 01:25:55

Végtelenül mulattató, hogy a pisisek úgy érzik kenik, vágják máris a politikát. Az még mulattatóbb, amiket a vélt igazuk tudatában összehordanak itt a repedező tojáshéjjal a nadrágjuk hátulján. Önöknek a Fidelitas a méltó ellenfél.
Kezdem itt: Ursula von der Leyen....
"....hogy igennel szavazott a melegházasság bevezetésére, kritizálta a magyar kormányt a 2015-ös migránsválság kezelése idején, sőt, még egy szír menekültet is befogadott a házába."
A melegházasságra igen szavazatának semmiféle relevanciája nincs egy uniós főbizottság vezetésében. A 2015-ös menekült befogadás pedig egy hirtelen felindulásból történt pr. akció volt. 2019 derekát írjuk. Mennyi menekült szuszókált azóta a Leyen házban? Ha nem tudják, akkor mégis miből következtetnek a jelölt asszony vezetői attitűdjére? . Ha ezt nem, akkor mégis mit tudnak? Kiollózni máshonnan az információkat? De ilyen hiányos infókat? Nem para?
Gyurcsány...
"A DK miért nem tervez online konzultációt a többi jelöltről, Karácsony Gergely támogatásáról..."
Orbitálisan gyerekes kérdés.
" Janiczak Dávid mögüli kihátrálásról "
Most tényleg? Megindokolták a visszalépésüket? Meg. Jogos? Jogos. Inkább azt kellene számon kérni, hogy miért álltak be egyáltalán mögé.
" Azoknak, akik arra sem képesek, hogy egy ügyről önálló véleményt fogalmazzanak meg, sőt, mindezt rátolják a saját táborukra, akikre később a demokrácia csodájaként lehet mutogatni, enyhén megkérdőjeleződik bárminemű kompetenciájuk, sőt, különbséget sem találok a pártjukat a követőik aktuális véleménye alapján meghatározó populista alakulatoktól."
A cikkben elhangzó tények közül, melyik a Diákhang saját munkája, kutatása, elemzése? Egyik sem ugye? Innen onnan szedegették össze. Nem kínos máson számon kérni így?
Javaslom, hogy az alábbi szöveget szépen, lassan és szótagolva olvassák át újra.
" Ursula von der Leyen jelölése, illetve annak támogatása vagy ellenzése az Európai Bizottság élére, komoly fejtörést okoz sokaknak. Nekünk is. Ezért sincs még döntés nálunk a DK-ban sem, hogy miként szavazzunk jövő kedden. Folynak a megbeszélések és a viták a DK elnökségében. Ezért miközben mi folytatjuk magunk közt a vitát, online szavazást is indítunk."
Sikerült? Akkor hol van ez benne, hogy "...vitatkozik az elnökség, megbeszélések vannak és mindazonáltal még a saját szavazóikat is bevonják a döntéshozatalba. "
Sehol. Nem is a saját szavazóikat szólítják meg címzetten hanem, az interneten aktívakat.
" Nagyon úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc és társasága nem érti, miről is szól a politika. "
Gyanítom az eldobott zakójaikban több maradt a megértésből, mint a Diákhang teljes mezőnyében.
" Let the fun begin!"
You guys awesome. May I suggest something? Could you go back to the play ground, directly onto the sand box?
A bit less danger, than on the street!
...és nem a gyurcsányozás miatt, hanem a teljesen felesleges gyurcsányozás miatt.

czjanos 2019.07.16. 05:35:30

Gyurcsány Ferenc jól tette, hogy nem adott iránymutatást a szavazáshoz, mert az befolyásolta volna a válaszadást. Így viszont mindenki (aki véleményt nyilvánít) a saját gondolatát oszthatja meg a közösségével. Az eredmény kihirdetésekor viszont elvárható lesz egy tartalmi értékelés.

chrisred 2019.07.16. 05:37:00

"A kérdés csak az, miért is kéri számon bárki Orbán Viktor rendszerét, ha az egyik legnagyobb magyar ellenzéki párt demokráciához való hozzáállása kimerül abban, hogyha eggyel több szavazójuk támogatja a jelöltet, akkor beállnak mögé, ha eggyel több ellenzi, akkor elutasítják."

Mert a befizetett adónkkal a kormánypárt gazdálkodik/kormánypártok gazdálkodnak (nem kívánt rész törlendő), az ő kezükben van a közhatalom és a legális erőszak monopóliuma, amivel a jogszabállyá emelt akaratukat kikényszeríthetik. Az ellenzék legfeljebb szépen kérhet, amit vagy meghallunk, vagy nem, de inkább az utóbbi.

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2019.07.16. 05:49:41

Hasonló posztokat mi is rendelhetünk? Rubelben fizetünk. bircával nem vagyunk elégedettek.

_Ske_ 2019.07.16. 06:23:45

"Egy pártnak programot kell hirdetnie, gondolatokat kell eljuttatnia és reformokat kell terveznie."
Jelenleg egy olyan kormán vezeti az országot, amelyik 3 ciklus óta sem hirdetett programot.

"Azoknak, akik arra sem képesek, hogy egy ügyről önálló véleményt fogalmazzanak meg, sőt, mindezt rátolják a saját táborukra, akikre később a demokrácia csodájaként lehet mutogatni, enyhén megkérdőjeleződik bárminemű kompetenciájuk, sőt, különbséget sem találok a pártjukat a követőik aktuális véleménye alapján meghatározó populista alakulatoktól."
Kérdem én, hogy akkor minek voltak nemzeti konzultációk? Nem volt talán véleménye a kormánynak? Igaz, ott irányított kérdések voltak, amikben már eleve benne volt a válasz is.
Tudom, neked muszáj ilyen baromságokat leírnod, mert ez volt az itinerben, ezért fizetnek. De ezzel csak nevetségessé teszed magad.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.16. 06:49:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nekünk, kisembereknek sokat segít a DK. Jól adják vissza a 90-es évekbeli SZDSZ magyarellenességét, mindenki lenézését, pökhendiségét, nagyzolását, rongyrázást a milliós jövedelmekkel.

Én azt mondom tehát: kívénunk Gyurcsány úrnak kiváló egészséget, s legyen aktív politikus 90 éves koráig minimum.

Külön bónusz a Klára. Ahogy havi többmilliós fizetésével és félmillárd értékű lakásával megpróbál pincében élő, nyomorgó, rendszeresen megvert, éhező munkásasszonyt alakítani. Plusz a családi származás.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.07.16. 08:08:17

Ritka ostoba írás, még a fideSSseggnyalók szintjéhez is alacsony, pedig azok már minden létező mélységben jártak.
Tanulj inkább, a politika nem neked való.

ez is egy vélemény 2019.07.16. 08:09:58

@Világít a torony:

Na ja.. A hugyos kis fegyvertelen szerzők, meg szeka szerkesztők, azt hiszik, hogy ők fingják a passzát szelet.
Közben csak kis csíra senkik, akik az O1G összes varióciáján túl semmit nem értenek a világból, így marad nekik a Gyurcsány ánuszán figyegő betyárkörték majszolása.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.07.16. 09:04:13

@ez is egy vélemény:
ADATOK
ez is egy vélemény
0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2019.03.21. óta tag.

ez is egy vélemény 2019.07.16. 09:07:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

És akkor mi van ?

Nem mindenki fizetett ballib troll mint te.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.07.16. 09:23:23

@ez is egy vélemény: Hogy mi van? Egy csíra kis senki vagy, kistáska. A 15 röfiddel okoskodsz itt? Mikor kezdik folyósítani a havi 60 ezret neked?

Egyallampolgar 2019.07.16. 09:40:33

Gyurcsány volt 89 előtt a szocializmus híve, aztán 2 év múlva a (rabló)kapitlazimusé. Barátkozott Putyinnal, elkezdte Paks2-t, Putyin-t meglátogatta már levitézlett miniszterelnökként, Orbán akkor meg antiPutyin és nyugat barát volt. Azóta cseréltek.
Egyetértek a poszttal, csak Gyurcsány sosem gondolt semmiről semmit.

ez is egy vélemény 2019.07.16. 09:49:33

@Egyallampolgar:

Tévedés.
A Fidesz ugyanúgy megszavazta 2007-ben Paks2 előszerződését, mint minden más parlamenti párt (Gyurcsányékkal együtt, akik aláírták ezt Putyinnal).

Történt ez azért, mert akkor minden párt elhitte a mérnököknek, a szakmának, azt a nyílvánvaló tényt, hogy még alsó hangon 50-100 évig az atomenergia nem váltható ki.

Gyerekes és demagóg politikai vitát, és gyökeres pártfordulást (seggszájat az arcából) ebben az esetben is csak az elkúró csinált.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.07.16. 10:54:08

@Egyallampolgar: Gyurcsány maximum egyszer váltott világnézetet. A másikat megszámolni sem tudom.

chrisred 2019.07.16. 10:54:58

@ez is egy vélemény: Milyen előszerződés volt 2007-ben? A parlament 2009-ben fogadott el határozatot a bövitésről, ami tényleg Fidesz-MSZP mutyinak indult, aztán a szocik kimaradtak belőle.

enrikokaruszo 2019.07.16. 11:01:01

...mert, szerinted, miről szól a politika?
...egyébként én elégedett vagyok, ha nem akarnak átnevelni, mi lenne a kívánatos magatartása a választópolgárnak?
volt ilyen kisérlet, a szocialista embertípus kialakítása, ugyanaz a banda foglalkozik most is ezzel. csak most európai gondolkodásnak hívják...az európai gondolkodáshoz ezeknek a megmondóembereknek pont annyi köze van, mint a kakukkfiókának az őt tápláló feketerigókhoz

Kivlov 2019.07.16. 11:06:54

orbánozás, lőrincezés megy csak. semmi több.
ellenzék óvoda sohatöbbé...

ez is egy vélemény 2019.07.16. 11:07:04

@chrisred: Igaz. 2007-ben még csak a tanulmányokat készítették, ami a 2009-es szavazást megalapozták:
mfor.hu/cikkek/mfor/Csak_ujgeneracios_atomeromu_epulhet_Magyarorszagon.html

chrisred 2019.07.16. 11:15:22

@ez is egy vélemény: És közben ment a kormánypártok között is a belharc, a MVM-es lobbi a szocialista fejeseken keresztül nyomult a paksi bővítés érdekében (fideszes támogatással), a szadeszesek meg Kóka gazdasági minisztériumán keresztül próbálták blokkolni. Gyurcsánynak meg a két tömb közé szorulva fogalma sem volt, mit lépjen.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.07.16. 11:21:04

@enrikokaruszo: Milyen az az európai gondolkodás? Mit takar?

6.Lenin 2019.07.16. 11:25:48

Ha 2006 ősze óta nézzük, reménytelen itt bármilyen változást remélni.
Ilyen ellenzék adatott.
Meg kell várni míg kihalnak maguktól. Hosszú folyamatnak nézünk még elébe.

enrikokaruszo 2019.07.16. 11:31:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: az európai hangadók szerint elsősorban az az érték jelenleg, mely a helyben kialakult szokásoktól, normáktól KÜLÖNBÖZIK...ez, természetesen felveti azt a kérdést, milyen szándék mozgatja ezeket a köröket, véleményem szerint semmiképp nem az európai kultúra megtartása, azaz majd mindennel ellentétes szándék, melynek jegyében gyermekeimet nevelem

chrisred 2019.07.16. 11:31:34

@6.Lenin: Igazság szerint 1990-2006 között sem ért fabatkát sem az ellenzéki tevékenység.

6.Lenin 2019.07.16. 11:35:43

@chrisred:

Ez igaz, de, ha 2006-ban tényleg változtatni szerettek volna, akkor ezt a rendkívül kártékony GYF-et elzavarják végleg a sunyiba. Most már késő.
Szétveri még a csíráikat is, bármilyen valódi kezdeményezésnek.

törppicur 2019.07.16. 11:37:23

@chrisred: gyurcsanynak általában nem volt fogalma, mit lépjen. De csak azért mert jövőképe sem volt.
Igazábol a poszt címe helyesen DK-semmit nem gondolkodni

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.16. 12:06:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Európai gondolkozás?

Családellenesség, a kereszténység leköpése, homokosok tapsolása, a társadalom nyitottá züllesztése, a nagytőke profitjának növelése a kisemberek terhére.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.16. 12:08:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Gyurcsány sose váltott világnézetet. Mindig ultraliberális volt.

enrikokaruszo 2019.07.16. 12:12:39

@MAXVAL bircaman közíró: nyilvánvaló, hogy egy fiatal ember nem a negatív következményekre koncentrál, amikor az individum szabadságfokának növelését tolja a média

chrisred 2019.07.16. 12:13:55

@törppicur: Hogyne lett volna jövőképe, minden héten új kormányprogrammal állt elő. :)

chrisred 2019.07.16. 12:15:26

@MAXVAL bircaman közíró: A KISZ minden bizonnyal ultraliberális szervezet volt.

moloy 2019.07.16. 12:16:38

@Gazz: Látom ismered a dörgést. Te mennyit kapsz? Hol kell jelentkezni?

enrikokaruszo 2019.07.16. 12:26:55

@chrisred: nem, a kisz ugródeszka volt

Cycmen 2019.07.16. 12:35:20

". Kicsiny hazánkban fordulhat elő az is, hogy a Fidesz szavazóit azután, hogy Orbán közölte, alkalmasnak tartja von der Leyent a szerep betöltésére, hiszen keresztény és hétgyerekes, ezzel nyilván automatikusan kompetens a feladatra, egyáltalán nem érdekli, hogy igennel szavazott a melegházasság bevezetésére, kritizálta a magyar kormányt a 2015-ös migránsválság kezelése idején, sőt, még egy szír menekültet is befogadott a házába."

Ezt az ócska demagógiát! Csak libsi jelöltek voltak, egyik rosszabb mint a másik, abból kettő többször bizonyította, hogy magyarellenes! Mi a panasz, nagy eséllyel megszavazzák a nőt, politikailag logikus nem lenne okos nekiesni már az elején. Tudom én, hogy a libsiknél bevett szokás ez a szélsőséges hozzáállás mindenhez, hogy ami nem fehér az csak fekete lehet, ami nem mindenben felel meg az elvárásoknak az már csak szar lehet, de a való élet pont a két végpont közül szokott dobni valamit!

enrikokaruszo 2019.07.16. 12:49:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: elsősorban közösségi célok, és az ezekhez vezető úthoz szükséges normák megfogalmazása, betartása és betartatása

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.16. 12:59:20

@enrikokaruszo:

Nyilván ez így van. Persze a korlátlan egyéni szabadság mindig csak addig tart, míg nem sérted a liberális nagyurak érdekeit.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.16. 13:13:29

@chrisred:

A KISZ, legalábbis a 70-es évektől - korábbról nincs személyes tapasztalatom, de pl. anyám azt állítja, már 1960-ban is így volt -, egy ideológiamentes ifjúsági szervezet volt. Alapszinten (ahol mondjuk Orbán volt) szerveztek programokat a diákoknak. S mivel ez volt az egyetlen szervezet, sokan tagok voltak, akár önkéntesen is.

Az ideológiát nagyon óvatosan nyomták, csak ízesítőként. Kádár politikája volt ez: a kisembert neveljük politakamentességre, akkor nem lesz baj vele, s ne nagyon akarjuk kommunistává nevelni a népet,hanem inkább adjunk neki szórakozást. Szóval a kötelezőt el kellett darálni - április 4-i menet, ünnepség, stb. -, de a KISZ-foglalkozások 95 %-a szimpla bulizás volt.

Magasabb szinten - városi, kerületi bizottság, megyei bizottság - meg a KISZ egy afféle káderképző iskola volt. Ott tesztelték az ifjakat, akik politikai pályára készültek. A legjobbak bekerültek a KISZ KB-ba, s onnan ment az út az igazi hatalmi pozíciókba.

Mind Orbán, mind Gyurcsány abszolút született politikus, ez az életük. Gyurcsány ezért KISZ-es karriert épített, s elég magasra is jutott. Orbán meg kockáztatós típus, így inkább egy ellen-KISZ-t alapított annak idején.

Ennyi az egész.

De hogy Gyurcsány valamikor is baloldali, sőt komcsi lett volna? Hát erősen kétlem. Tipikus technokrata nomenklatúra mentalitása van.

Saját magam is családilag ebből a rétegből származom, nagyon jól ismerem. Formailag persze mindenki komcsi volt, de ez a réteg olyan ultraliberális szövegeket mondogatott már akkor, hogy azt még Reagan és Thatcher is túl szélsőségesnek mondták volna.

Írtam is már erről, de százával sorolhatnám a példákat, abból az időből, amikor még szóba se jött bármilyen rendszerváltás.

S Kádár személyezeti politikája olyan volt, hogy a gazdaásgi-pénzügyi és nyugat felé külögyi posztokra ebből a rétegből választott.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.07.16. 13:38:20

@enrikokaruszo: És mik lennének azok a közösségi célok és a hozzájuk eljutáshoz vezető normák? Eddig csak a levegőbe beszéltél, semmi konkrétat nem mondtál.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.16. 13:46:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Manapság szinte bármivel. Pl. homofób vagy, családpárti, nem támogatod a piac diktatúráját, nem vagy oroszellenes, nem vagy keresztényellenes, stb.

enrikokaruszo 2019.07.16. 13:50:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: komolyan azt akarod, hogy leltárszerűen idesoroljam az európai kultúr-politika-és gazdaságtörténetet, a bronzkortól napjainkig?
tudod, mi a véleményem arról, aki a provokáción túl sose jut?
na, azért egyet:
elefes
ez a kis szócska a magyar irodalomtörténet egyik gyöngyszemében található, de a gugli neked is segít

chrisred 2019.07.16. 13:53:48

@MAXVAL bircaman közíró: Ezzel a gondolatmenettel szépen eljuthattál oda, hogy soha nem volt liberális világnézetű, ugyanolyan fedőimázs volt a karrierépítésben, mint a KISZ.

chrisred 2019.07.16. 13:55:24

@MAXVAL bircaman közíró: Mennyivel elfogadhatóbb a homofóbia, mint a russzofóbia?

Minden ballib bérretteg 2019.07.16. 13:56:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A liberálfazizmus dogmáit, aki nem tudja magáénak az nálatok ellenség.

Az alaptézis a bűnös nemzet tárgyköre, történelemhamisítás, bűntudat gerjesztés, Trianon bagatelizálás, beletörődés, magyarság tudad errodálása. Ez a legfontosabb nálatok.

Aztán minden ami deviancia, és bomlasztja az érdekérvényesítő képességet, legyen szó csalkádokról, iskoláról, közösségekről, gyerekvállalásról, stb, ...

Szóval a célotok hogy a magyarok legyenek minnél inkább kiszolgáltatobbak, identitás nélküliek, és olvadjanak be a egy EU-s irányítható masszába.

_most_ 2019.07.16. 14:05:13

@MAXVAL bircaman közíró: szerintem azért 40 évnyi ruszki diktatúra után minden normális magyar ember orosz ellenes, ahogy a lengyelek is.

Világít a torony 2019.07.16. 14:07:37

@MAXVAL bircaman közíró:
"Nekünk, kisembereknek sokat segít a DK."
Egy Bulgáriában élő kommancs bérfirkásznak mit tud segíteni a DK? Kíváncsivá tettél!
" De hogy Gyurcsány valamikor is baloldali, sőt komcsi lett volna? Hát erősen kétlem. Tipikus technokrata nomenklatúra mentalitása van.
Saját magam is családilag ebből a rétegből származom, nagyon jól ismerem."
Gondolom, most ezért szolgálsz bérfirkászként az MSZMP utódpártjánál. Nem mondom, ez is egy karrier. De mitől lettél kisember?

_most_ 2019.07.16. 14:11:20

@Minden ballib bérretteg: Én inkább ezt a fidesz oldalon látom, hogy aki kicsit is kritizálni meri a fideszt, az ellenség, rögtön megkapja, hogy soros ügynök, bevándorláspárti, magyarellenes meg a szokásos szövegeket. A fidesz célja, hogy mindent központilag irányítsanak, és aki nem áll be a sorsba azt ellehetetlenítsék, lásd oktatás, tudomány, kultúra, média. Az a céljuk, hogy az emberek minél kiszolgáltatotabbak legyenek a fideszes kiskirályoknak, és teljes engedelmességet várnak a szolgáktól.

Minden ballib bérretteg 2019.07.16. 14:14:57

@_most_:

Sosornak vannak ügynökei, NGO-i amiket pénzel. Amik a bevándorlást és embercsempészetet is támogatják, segítik.
A ballib pártok, mivel szétesett az infrastruktúrájuk, ezekre vannak utalva, azaz azt teszik amit Gyuri bácsi paracsol nekik.
A magadfajta ballib szavazók, csak segghülyék. Nem hiszem hogy pénzt kapnál ezért a teljesítményért.

_most_ 2019.07.16. 14:15:13

@MAXVAL bircaman közíró: Azért az is szép, hogy miközben Orbán minden rokona milliárdos, sőt százmilliárdos vagyonra tett szert, Orbán rezzenéstelen arccal beírja a vagyonnyilatkozatába, hogy neki alig van megtakarítása, ő nép egyszerű, és szegény gyermeke, aki nem tehet róla, hogy mindig van egy magánrepülőgép, ami éppen odamegy ahova ő is.

_most_ 2019.07.16. 14:20:15

@Minden ballib bérretteg: Annyit tudok, hogy Soros elég sok fidezses politikus tanulmányait támogatta, továbbá a fideszt is pénzelte. Persze, akkor még nem tudtak lopni, így kellett a pénz. Az ellenzéki szavazóknak általában megosztó a véleménye például Gyurcsányról, de például egy fidesz szavazótól sose hallottam még, hogy ne fideszes propagandát mondaná vissza, egyszerűen semmi önálló gondolatotok sincs, csak Orbán hasznos idiótái vagytok, aki közben hatalmas vagyonokra tesz szert.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.16. 14:21:12

@chrisred:

A későkádári technokrata réteg masszívan liberális és nyugatpárti volt. Mint mondtam, belülről ismerem ezt. Átéltem.

Gyurcsány pont úgy néz ki, mint ez a réteg, csak jelentősen fiatalabb a nagyobbaknál. Mondjuk ő lett volna Németh vagy Medgyessy, ha kicsit idősebb lett volna.

Minden ballib bérretteg 2019.07.16. 14:21:13

@_most_:

Nem értem..
Ha gondod van a politikai kapcsolatokon keresztüli meggazdagodással, akkor miért nem kergetitek el pl Gyurcsányt, és feleségét, aki a hazai közélet ekletáns példája az uram-bátyám rendszer kihasználásnak rendszerváltás elöttől kezdve napjainkig.

Minden ballib bérretteg 2019.07.16. 14:24:44

@_most_:

Hogy az illegális bevándorlás megállítást jobbnak tartjuk, mint az EU-ba hozatalukat,
hogy a családtámogatási rendszert jobbnak tartjuk, mint a gyeregyártási segílyezési rendszert,
hogy a 15%-os SZJA-t hasznosabbnak gondoljuk, mint a 40%-ost ami az elkúrók alatt volt,
hogy a 0 közeli infláció és banki kamat kezelhetőbb a családoknak mint a kétszámjegyű,
hogy az ország és emberek adósságának csökkenése hasznosabb, mint a rommá adósodás,
...
szóval ezeket hívhatjuk propagandának, de emögött kőkemény tapasztalat van, ami az elkúrók és Fidesz összevetését illeti.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.16. 14:26:54

@chrisred:

A homofóbia egy betegség ellenzése. A betegség rossz dolog.

A ruszofóbia viszont egyfajta rasszizmus.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.16. 14:33:56

@_most_:

A lengyelek oroszellenessége történelmi alapú, s alig van köze a kommunizmushoz.

_most_ 2019.07.16. 14:34:31

@Minden ballib bérretteg: nyilván lehetnek olyan dolgok amivel egyetértetek a fidesszel, de tényleg semmi olyan nincs, ami nem tetszik? Például Európa legmagasabb áfája miért jó? Vagy a nagyon gyenge forint miért jó a dolgozó embereknek? Vagy miért kellett megszüntetni az ltp-t, amit sokaknak segítség volt. Miért jó 100 milliárdokat beleönteni teljesen értelmetlenül a magyar fociba? Vagy miért jó, hogy Mészáros Lőrincznek több százmilliárdot lopott közbeszerzésekből?

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.16. 14:36:38

@Világít a torony:

Ha lenne egy liberális, de normálisabb, a valóságtól kevésbé elszakadt ellenzék Mo-on. ez az ellenzék képes lenne lassan felszívni az elégedetleneket.

Gyurcsány és dogmatizmusa a garancia, hogy ez ne következhessen be. Érted, bértroll?

chrisred 2019.07.16. 14:36:59

@MAXVAL bircaman közíró: Te a homofóbiát tartod betegségnek, valaki meg az orosz militarizmust.

chrisred 2019.07.16. 14:37:36

@chrisred: Mármint a homoszexualitást.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.16. 14:39:01

@_most_:

Orbánnak jelentős vagyona van, csak nem folyószámlán tartott pénz. Ez akkora baj?

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.16. 14:42:17

@chrisred:

Senki se tartja betegségnek a nemlétező orosz militarizmust.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.16. 14:47:24

@chrisred:

Aki létezőnek hiszi, az se tartja betegségnek.

szita szita péntek 2019.07.16. 14:54:27

Khm... Télleg nem azé, hogy csak f*ssam a szót, de gondolkodjunk már el egy kicsit a demokrácia, ill. a képviseleti demokrácia alapjain!

Elvben ugye a hatalom a népé, ahol is többség dönt alapon rendezik az ügyeket. Ez viszonylag működhetet egy belátható mennyiségű döntési helyzetben és belátható szavazati joggal bíró alany esetében. Monnyuk egy ókori görög városállamban.

Bizonyos értelemben megvan ez most is, hisz tartunk népszavazásokat, de be kell lássuk - ez nem megoldható minden esetben. Túl sok az ügy és mi is túl sokan vagyunk ehhez. Ezért aztán a történelmi fejlődés megfelelő pontján jól ki lett találva a képviseleti demokrácia. Nem minden esetben az egyén dönt,hanem azok egy csoportja megbíz egyet maguk közül, hogy képviselje az érdekeiket.

Ezek a képviselők aztán összejártak bandázni valahova - nevezzük parlamentnek. Viszonylag gyorsan rájöttek, hogy ha közösségeket alakítanak, akkor jobban tudják érvényesíteni a választóik érdekeit. Eleinte ad-hoc, egyes ügyek mentén csoportosultak, majd olyannyira egymásba szerelmesedtek, hogy ezek a csoportok állandósultak - ők lettek a pártok.

Észrevették közben, hogy egy ország irányítása egy csomó adminisztratív macerával is jár - valakinek azt is meg kellene csinálnia. Létrehozták hát a kormányt. A legfőbb döntéshozó szerv továbbra is a parlament, ő az aki legkönnyebben csuklóztathatja a kormányt. Azé' hogy ez annyira azé mégsemnem legyen eccerű, hát jellemzően (de nem kötelezően) a többségi pártot kérik fel kormány alakításra.

Ok, akkor ezzel átsuhantam a szerepeken és innen jön a mondanivalóm!

A fentiekből látható, hogy (legalábbis elviekben, ami a legitimáció szempontjából azért elég fontos lenne) a képviselő a választói akaratát érvényesíti. Ilyen szempontból a választók megkérdezése... hogy is mondjam... nem hülyeség, hanem a normális működés része.

Rettenetesen elbaltázott politikai közegben élünk, minden visszafele működik. A kormányok úgy viselkednek, mintha ők lennének a politikai döntéshozatal feje - pedig nem az, az a parlament. A pártok a választók véleményét és értékítéleteit akarják befolyásolni (gyakran épp a kormánypártok a leghatékonyabbak ebben), holott a feladatuk nem a közhangulat formálása lenne, hanem annak a képviselete. A képviselők elsősorban a pártjukhoz lojálisak és nem a választóikhoz.

Az igazi gáz az,hogy ezt természetesnek vesszük és ilyen cikkek születhetnek ebből a meggyőződésből táplálkozva.

A pártoknak van egy "kínálata". Erről ezt, amarról azt vallják - ehhez kapcsolódik az egyén, arra adva voksát, aki közelebb van a meggyőződéséhez. Ilyen szempontból tényleg helyesebb lenne, ha DK-sok a-t vagy b-t mondanának. De mindig és minden esetben ilyen határozott véleményt kellene megfogalmazniuk? A technika lehetővé teszi már, hogy kérdezzenek, hát megteszik. Nem utolsó sorban egy ilyen (lássuk be az életünk szempontjából marginális jelentőségű) kérdésben való állásfoglalás elkötelezettséget teremt a kérdező felé. Élnek is ezzel a lehetőséggel, miként... őőőő... nem tud valaki hasonló példát mondani a közelmúltból?

Minden ballib bérretteg 2019.07.16. 15:23:05

@szita szita péntek:

Szerintem sincs gond azzal, ha megkérdezik az emberek véleményét. Csakhát lássuk be egyik DK-s közvéleménykutatás se hitelesebb, mint bármelyik nemzeti konzultáció.
A kérdés feltevés sugalmazza a helyes választ, az eredmény pedig általában borítékolható.
Azaz látszat csupán.

A valóságban ha politikai hasznot remél valaki akkor kérdezget, vagy rúg fel megállapodásokat, ahogyan azt a DK is teszi.
CSakhát így az összefogsának lőttek.

sas70 2019.07.16. 16:38:51

@Minden ballib bérretteg: Az Szja nem 40%-os volt, az infláció pedig most nem 0 közeli! Vagy segghülye vagy, vagy teljesen tájékozatlan!

sas70 2019.07.16. 16:42:00

@Minden ballib bérretteg: Gyurcsány cégeinek az Antall-Boross kormány juttatott közbeszerzéseken milliárdokat?

sas70 2019.07.16. 16:45:11

@MAXVAL bircaman közíró: Igen! Mert nem a jövedelméből van, vagy a saját nevén lévő cégek piaci működéséből, hanem a strómanokon keresztül ellopott adófizetői pénzekből!

sas70 2019.07.16. 17:02:04

@MAXVAL bircaman közíró: Ja, főleg amikor a nemtaggyűlési, nemjegyzőkönyvek szerint, nem ők nyerték a legtöbbet! És ez csak egy ügy volt és akkor még csak milliók!

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.16. 17:24:48

@sas70:

A politikához pénz kell. Ha nem a nagyurak érdekei mnetén politizálsz, máshonnan kell megszerezni a pénzt.

Világít a torony 2019.07.16. 17:44:29

@MAXVAL bircaman közíró: Nem tudtál válaszolni a kérdésre mi? Még egyszer!
" Nekünk, kisembereknek sokat segít a DK."....írtad roppant ostobán.
Mitől vagy te olyan kisember, akin a DK segít? Te egy Bulgáriában élő kommancs bérfirkász vagy. Semmi közöd Magyarországhoz. Neked csak az mszmpés maradékot rejtegető FIDESZ agitprop részlegéhez van közöd.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.16. 18:45:54

@Világít a torony:

Buta troll, már válaszoltam neked, kérd meg az osztályfőnöködet, segítsen értelmezni.

chrisred 2019.07.16. 19:01:31

@MAXVAL bircaman közíró: Ahogy arra sem volt, hogy Al Capone gengszter.

enrikokaruszo 2019.07.16. 19:21:41

@chrisred: ha a közvélekedésre apellálsz, jelzem, amerikában nem volt szavazás arról, al caponét minek tartják

Világít a torony 2019.07.16. 19:47:49

@MAXVAL bircaman közíró:
Hazudsz! A kérdésre nem válaszoltál. Na még egyszer!
" Nekünk, kisembereknek sokat segít a DK."
Mióta vagy kisember Magyarországon és miként segít neked a DK, csak mert ott Bulgáriában tuti nem téged fog a DK segíteni. Minek kerülgeted a választ gyagya, Bulgáriában élő bérfirkász?
De tényleg, inkább szégyelld el magad és pakolj magadra egy kisebb és visszafogottabb arcot. Nem itt éled a minden napjaid, nem magyar kenyeret eszel, nem ide fizetsz adót, és a bérfirkász kereseted sem itt költöd el.
100 alkalomból százszor a kormány ideológiáját terjeszted és 100-ból százszor próbálod negligálni a magyar kormányra és állapotokra tett keményebb hangvételű kritikákat. Pedig nem is itt éled meg az okozatokat. Akkor, hogyan?
Birka....ezek után azt próbálod állítani, hogy nem bérfirkász vagy?
Komolyan?

enrikokaruszo 2019.07.16. 20:14:56

@Világít a torony: honnan származnak ezek az infók? ha megkérdezhetem

enrikokaruszo 2019.07.16. 22:54:18

@Világít a torony: amiket itt birkáról állítottál

Világít a torony 2019.07.17. 00:40:13

@enrikokaruszo:
Hogy Bulgáriában él? Ő írta.
Hogy kormány propagandáját terjeszti? Olvasd el az erre irányuló megnyilvánulásait. Keress közöttük egyetlen, csak egyetlen kritikáját az Orbán kormány tevékenységének. Próbálj átlátni az sunyi meglátásain.
" A KISZ, legalábbis a 70-es évektől - korábbról nincs személyes tapasztalatom, de pl. anyám azt állítja, már 1960-ban is így volt -, egy ideológiamentes ifjúsági szervezet volt. Alapszinten (ahol mondjuk Orbán volt) szerveztek programokat a diákoknak. S mivel ez volt az egyetlen szervezet, sokan tagok voltak, akár önkéntesen is."

" A lényeg: Gyurcsányné sikeresen ijeszti el a kisembereket Brüsszeltől. Ehhez kívánunk neki sok sikert."

"Európai gondolkozás?
Családellenesség, a kereszténység leköpése, homokosok tapsolása, a társadalom nyitottá züllesztése, a nagytőke profitjának növelése a kisemberek terhére."

De nem értem minek érdeklődsz, mikor te pontosan ugyanezeket a dolgokat vallod.
A különbség mindössze annyi, hogy neked ez a meggyőződésed, ezt vallod. Ezzel semmi bajom. A birka viszont minden fórumon, ahol csak a Fidesz és maffiózói szóba kerülnek, máris munkához lát. Végül is ezért tartják.

Világít a torony 2019.07.17. 00:56:49

"sas70
@MAXVAL bircaman közíró: Igen! Mert nem a jövedelméből van, vagy a saját nevén lévő cégek piaci működéséből, hanem a strómanokon keresztül ellopott adófizetői pénzekből!
Válasz erre

MAXVAL bircaman közíró 2019.07.16. 16:56:45
@sas70:

Ballib mítosz. Semmi bizonyíték erre.
Válasz erre
sas70 2019.07.16. 17:02:04
@MAXVAL bircaman közíró: Ja, főleg amikor a nemtaggyűlési, nemjegyzőkönyvek szerint, nem ők nyerték a legtöbbet! És ez csak egy ügy volt és akkor még csak milliók!
Válasz erre

MAXVAL bircaman közíró 2019.07.16. 17:24:48
@sas70:

A politikához pénz kell. Ha nem a nagyurak érdekei mnetén politizálsz, máshonnan kell megszerezni a pénzt."

Kis bemutató a birka módszereiről. Először tagadja az Orbánt ért vádakat, hogy Orbán közpénzeket tulajdonít el, strómanokon keresztül. Aztán megvilágosodik és kiböki, hogy bizony a politikához pénz kell, amit máshonnan kell megszerezni, akár lopás árán is. És ezt ő mondja, nem én találtam ki.

" MAXVAL bircaman közíró 2019.07.16. 14:39:01
@_most_:
Orbánnak jelentős vagyona van, csak nem folyószámlán tartott pénz. Ez akkora baj? "

Birka csak abba nem avatott be minket, hogy miből és honnan jött a jelentős tárgyi vagyon? Mert a miniszterelnöki fizetésből pusztán nem lehet összerakni egy feltételezett több milliárdos vagyont, melyet maga birka is sejtet. Maga az igazolhatatlan vagyon megléte az akkora baj.
Szóval így dolgozik a kommancsmaradék bérfirkász.

Világít a torony 2019.07.17. 01:19:39

@Minden ballib bérretteg: Most tökre értem veled az egyet, ezt a dolgot egészen világosan látod.
Mindössze egy dologgal nem értek annyira egyet. Azzal, hogy vége az összefogásnak. Szerintem a széleskörű összefogás meglesz, melybe még a JOBBIK is beletartozik.
Ez az önkormányzati választásokig megmarad érzésem szerint. Annak eredménye sok mindent meghatároz majd. Azt is, hogy 2022-re még komolyabb választási szövetség jön létre, de az is, hogy szétzuhan az egész szövetségesdi. Egy dologban azért majdnemhogy teljesen biztos vagyok. Az Mszp végső eróziója akkor is bekövetkezik, ha Karácsony nyerné meg a főpolgári címet Budapesten. Azt is gyanítom, hogy a látványpolitizálásból hátrébb húzódó Gyurcsány ismételt támadása és köztudatban tartása újabb szavazatokat hoz a DK-nak, anélkül, hogy a Táncoslábúnak bármit is tenni kellene. Abban is tuti vagyok, D. Klára dicsőséges útja naponta feldolgozásra kerül apró kis színes hírekben, hogy ne is tűnjék tolakodónak, de mindig ott legyen.
És van egy fekete lyuk. A Fidesz néppárti szereplése. Ebben van igazán a helyzet sava is, borsa is. De az nagy varázsló aki ezt előre látja, mert azt nem lehet Orbántól elvenni, hogy ne lenne ravasz politikus. Lehet, hogy döntetlenre tudja hozni az előző rossz döntéseinek negatív mérlegét. A kérdés, hogy miként?

chrisred 2019.07.17. 05:31:49

@enrikokaruszo: Nem, a bizonyítottságra. A közvélekedés Al Capone szakmájáról ugyanaz volt, mint Rogán folyamatosan növekvő méretű pasaréti lakásáról.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.17. 06:20:36

@Világít a torony:

A világ összefügg. de különösen Európa. Az egyik ország eseményei a másikéit is befolyásolják.

Te valami bezárkózott ember vagy, aki a szomszld utcávaé se törődik?

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.17. 06:23:36

@Világít a torony:

Nyilván nem tiszta Orbán vagyona, részt vett ő is pár dologban a 90-es évek elején, pl. az első lakásához gyakorlatilag ingyen jutott, politikai kapcsolatok révén.

Ahogy Gyurcsány esete is, csak az ő vagyona Orbáné tízszerese.

chrisred 2019.07.17. 07:59:32

@MAXVAL bircaman közíró: A téma szempontjából lényegtelen szempont.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.17. 08:44:55

@chrisred:

De, lényeges.

Az ember mindenkit annak lényege szerint ítél meg.

Pl. a fociedzőt nevelési módszererének sikere alapján. A tanárt a tanítvány szintje alapján. A szerelőt az elvégzett szerelés szerint. Stb.

A politikust meg elért politikai eredményei alapján.

S minden egyéb másodlagos.

chrisred 2019.07.17. 08:59:46

@MAXVAL bircaman közíró: Ennek semmi köze a bizonyítottsághoz. Az igazságszolgáltatás nem arra van, hogy az embereket a lényegük alapján megítélje, hanem hogy a jogilag releváns magatartásukat az ismert tények alapján értékelje.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.17. 09:33:29

@chrisred:

Így igaz. Mit követett el Orbán, amit más politikus nem?

Én elhiszem (és valószínűnek is tratom), hogy vagyona eredete részben nem tiszta, dehát kinek nem az a rendszerváltó fő politikusok között? Nem beszélve a pártról, a Fideszről?

Mo-on ebben a témában masszív szemforgatás van. Mindneki tudja, hogy sok pénz nélkül egy párt se esélyes, s mindneki tudja, hogy az állami párttámogatés kicsi, s nincsenek olyan gazdag emberek, akik támogatást tudnának adni.

A kezdetekben csak az MSZP volt tele pénzzel, még a komcsi pártvagyon miatt. Aztán nekik is beszűköltek a lehetőségeik. Ezért mindkét oldal megteremtette a maga "üzletembereit", akik aztán hálásak, pl. állami pénzeket térítettek el abszolút gyanús ügyekre.

Mindkét oldal kiépíttet egy erős holdudvart, azt megtömve pénzzel. A ballibek ezt sokkal jobban csinálták, csinátál többszáz "független" szakértőt, akik mindig velk értenek egyet. Antall még naívan tisztességes akart maradni, s a helyét átvevő Orbán csak későn tudott ebbe bekapcsolódni.

Mára a nemzeti oldal is rendlekikzolyan holdudvarral, gazdasáégi erővel, mely képes megtartani a politikát. Ennyi az egész.

chrisred 2019.07.17. 09:49:39

@MAXVAL bircaman közíró: Mellébeszélsz. Azt írtad, amíg nincs bizonyítva, hogy a strómanoknál Orbán pénze van, addig az puszta kitaláció. Erre válaszoltam, hogy azt se tudták bebizonyítani, hogy Al Capone gengszter, csak adócsalásért tudták leültetni. Vagyis a logikád szerint puszta kitaláció, hogy egy bűnszervezetet irányított.

Egyallampolgar 2019.07.17. 09:50:10

@ez is egy vélemény:
"Tévedés. A Fidesz ugyanúgy megszavazta 2007-ben Paks2 előszerződését, mint minden más parlamenti párt (Gyurcsányékkal együtt, akik aláírták ezt Putyinnal). "
Szerintem nem a szavazás a lényeg. A lényeg, hogy hatalmon Orbán és Gyurcsány orosz és Putyin barát, ellenzékben meg mindkettő 180 fokot fordul és nyugat barát.
Orbán nem is a szándékot támadta akkor, hiszen az előkészítést ahogy írtad te is megszavazta, hanem a titkosított szerződéseket :) Hehe ugye milyen ismerős. Hogy aztán később ők maguk titkosítsák azokat ugyanúgy.

Linkelek egy cikket az akkor még olvasható origo-ról.

www.origo.hu/itthon/20140212-orban-2008-ban-meg-egeszen-mast-gondolt-az-oroszokrol.html

Egyallampolgar 2019.07.17. 09:53:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Gyurcsány maximum egyszer váltott világnézetet. A másikat megszámolni sem tudom."
Nézd. Nem tudom te melyikre gondolsz, én Gyurcsánynál is több forgást látok. De szerintem nem ez a lényeg. Számomra sokkal inkább az, hogy nem akarok azon vitatkozni melyik az alkalmatlanabb miniszterelnök. Szerintem amúgy Orbán jobban kormány mint vezető és hazánkra sokkal kártékonyabb. Én úgy gondolom mindkét embertől meg kéne már szabadulni és tragikus hogy erre a két emberre szavaz még a választók 75% -os aránnyal.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.17. 11:21:35

@chrisred:

@chrisred:

Értsd meg, ez nem számít. Az emberek Orbánt vagy Gyurcsányt nem ez alapján ítélik meg, hanem politikai teljesítményük alapján.

A gyengeség jele, hogy politikai érvek helyett marhaságokkal támadják Orbánt.

Lám, Gyurcsány ellen se az volt a fő érv, hogy vagyona lopott, hanem az őszödi beszéd.

chrisred 2019.07.17. 11:33:53

@MAXVAL bircaman közíró: Gyurcsány ellen az volt a fő szempont, hogy az MSZP erős emberei nem tűrték, hogy Fletó begyűrje őket a saját nomenklatúrája alá.

Világít a torony 2019.07.18. 00:26:15

@MAXVAL bircaman közíró:
" Nyilván nem tiszta Orbán vagyona, részt vett ő is pár dologban a 90-es évek elején, pl. az első lakásához gyakorlatilag ingyen jutott, politikai kapcsolatok révén."
Ne maszatolj kommancs. Ott volt még a kezdeteknél a székház ügy, aztán rögtön rá a gánti bányák lenyúlása majd állami megrendelésekkel való elárasztása. Aztán még a Tokaj kereskedőház, aztán a Simicska látványos meggazdagodása és vele együtt az Orbán család vagyonosodása, aztán aztán aztán. Ne gyökérkedj itt nekem. Hazudozz az agyatlanoknak, azok csüngenek a nemtelen megnyilvánulásaidon.
" Ahogy Gyurcsány esete is, csak az ő vagyona Orbáné tízszerese."
Megint hazudsz. Gyurcsány vagyonnyilatkozata átlátható, a felesége bevallásával egyetemben. Tiszták a számlái is. Orbánnak tavaly 700.000 forint banki megtakarítása volt. A többi elment a napi kiadásokra, pedig a meccsekre járás költségeit sem kellett kifizetnie. Honnan a vagyongyarapodás, azaz mibű? És tényleg, mibű?

Világít a torony 2019.07.18. 00:28:38

@MAXVAL bircaman közíró: "A gyengeség jele, hogy politikai érvek helyett marhaságokkal támadják Orbánt."
Nem...ez a bérkirkászság jele. Orbán korrupcióval, a közpénzel lenyúlásával szerezte a vagyonát. Csak az agyatlanok gondolkodnak úgy, hogy az nem bűncselekmény. No meg te bérfirkász.

Világít a torony 2019.07.18. 00:42:44

@MAXVAL bircaman közíró:
" Az ember mindenkit annak lényege szerint ítél meg."
Ugye, hogy negint féligazságok mögé rejted az Orbán mentegetést?

"Pl. a fociedzőt nevelési módszererének sikere alapján."
A magyar fociedzőket a sikereik alapján? Hazudsz.
" A tanárt a tanítvány szintje alapján."
Azt a tanárt aki ellopja az osztálypénzt nem a tanítványai után itélik meg. A Fideszmaffia által, a tanuló közösségekre lőcsölt tehetségteleneket sem a tanítványaik után ítélik meg. Megint alamuszi féligazságok mögé rejted a bérfirkászi erőfeszítéseid.

" A politikust meg elért politikai eredményei alapján. "
Orbán eredményeit a folyamatos lopás és a hatalmi vágyai alapján értékeli a gondolkodni képes kisebbség.
Menj a 888-ra, vagy a Prosti Srácok rovataiba. Neked való, bűzös otthonra lelsz.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.18. 05:58:10

@Világít a torony:

Valahogy meg kellett szerezni a párt finanszírozását. Az állami támogatás és a tagdíj nem elég.

Persze, most már tiszta Gyurcsány vagyona, de az alapja lopás, te is tudod.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.18. 05:59:18

@Világít a torony:

De mi a valóság? Orbán ma is jóval szegényebb Gyurcsánynál. Nem magának gyűjt pénzt.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.18. 06:01:32

@Világít a torony:

A nép Orbánt akarja, ezt bizonyítja a sokadik választásnál is. Ez van, sehogy se tudod ezt kmagyarázni, azaz nem működik a ballib "zorbánmilliárdos lop"narratíva.

Világít a torony 2019.07.18. 15:58:09

@MAXVAL bircaman közíró:
" Valahogy meg kellett szerezni a párt finanszírozását. Az állami támogatás és a tagdíj nem elég. "
Ez nyílt beismerése a lopással, csalással és egyéb bűnökkel megszerzett/elorzott közvagyonnak. A tolvaj is, és a rabló is azzal védekezik, hogy nem volt elég neki, azért kellett a másét megszerezni törvénytelen módon. Most, hogy magad is beláttad, hogy Orbán nem más mint bűnöző egy maffia csoportosulás vezére, mi a véleményed magadról?

Világít a torony 2019.07.18. 16:02:54

@MAXVAL bircaman közíró:
"De mi a valóság? Orbán ma is jóval szegényebb Gyurcsánynál. Nem magának gyűjt pénzt."
Mint mindig, most is hazudsz. Az Orbán klán és strómanjai már egy átláthatatlan céghálóban rejtik el a valós Orbán vagyont.

Világít a torony 2019.07.18. 16:20:32

@MAXVAL bircaman közíró: " A nép Orbánt akarja, ezt bizonyítja a sokadik választásnál is. Ez van, sehogy se tudod ezt kmagyarázni, azaz nem működik a ballib "zorbánmilliárdos lop"narratíva."

A Fidesz és Orbán hatalmi támasza finoman mondva( nehogy az agyatlanok megsértődjenek) a gyengén képzett, alul iskolázott ezért valós információ megszerzésére és feldolgozásra képtelen tömeg adja. A Fidesz maffia emberei mentális terror alatt tartják az elmaradott emberek százezreit, százezrek váltják be zsák krumplira a szavazataikat, és a hagyományos média felületek lenyúlása után pedig milliókat vezetnek félre a közpénzből finanszírozott kormány propagandával. Te is ennek a gusztustalan propaganda gépezetnek vagy teljesen nyilvánvalóan a része. Csak a legbutábbak nem látják az Orbán rezsim valós arcát, akik belőle élnek, azok meg nem akarják!

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.18. 16:48:55

@Világít a torony:

Ilyen a modern demokrácia, pénz kell ahhoz, hogy esélyed legyen.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.18. 16:52:56

@Világít a torony:

Amikor ugyanezek az emberek a ballibekre szavaztak, még okos, kőkemény, öntudatos polgárok voltak, ugye?

Világít a torony 2019.07.18. 17:42:01

@MAXVAL bircaman közíró:
"Ilyen a modern demokrácia, pénz kell ahhoz, hogy esélyed legyen."
Nem nem...ennyire agyatlan vagy. Előbb beismered, hogy Orbán vezérletével törvénytelenül eltulajdonítottak közpénzek tízmilliárdjait ami súlyos bűntett, aztán ezt írod, hogy ilyen a modern demokrácia.
Nem lesz ennek jó vége, kifognak rúgni az agitprop osztályról.

Világít a torony 2019.07.18. 17:52:16

@MAXVAL bircaman közíró:
Egyrészt nem tudhatod, kik szavaztak a maszop koalára. Annyi azonban biztos, hogy az Mszp-nek is megvan a maga agyatlan magja, a DK-nak is, ahogy a Jobbiknak is. Ők szintén az alul iskolázott rétegekből kerülnek ki, akár csak a Fidesz esetében, ám a számuk nagyságrendekkel kisebb.
Az Mszp-nek lassan már csak ezek maradnak, ezért meg is célozták az 5%-ot, ha összejön egyáltalán.
Így van ez birka repedt hangon, hamisan szól a kolomp a nyakadban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.07.18. 19:29:47

@Világít a torony:

Nincs honnan kirúgni engem.

Én mindig az igazat mondom.

Diákhang

A diákok és a fiatal generáció politikai és társadalmi felelősségvállalását ösztönző blog.

Friss topikok